Emlékezz,
Mennyit gondoltál rám!
Semmi nem tudott kiverni a fejedből.
Előre örültünk, mennyi csoda vár ránk.
Azt kívántuk, bár kezdhetnénk előlröl.
Emlékezz,
Milyen volt az első találkozás.
Amikor először egymásra néztünk.
Hogyan tűnt szem elől minden más.
Egy nap mennyit beszéltünk.
Emlékezz,
Milyen lényegtelennek láttad a többi dolgot.
Mennyire értelmetlen volt bármit is csinálni,
Ami nem kettőnk körül forgott.
Milyen izgalmas volt naphosszat egymást figyelni!
Emlélkezz,
Hogyan folytak el akkoriban a hetek.
Egymásba fonódtak, némán eltűntek.
Mekkora öröm volt csak úgy lenni veled.
Az élet dolgai szinte megszűntek.
Emlékezz,
Milyen egyszerű apróságokat csináltunk.
Kint hétágra sütött a nap,
Mi pedig csak a szobában voltunk.
Észrevétlen múlt el egy újabb évszak.
Emlékezz,
Mennyire unalmasnak hatott minden,
Amiben nem éreztük egymást.
Olyan varázslatos volt ülni itt bent.
Közben miénk volt az egész világ.
Emlékezz,
Nem tudtál elaludni addig,
Amíg át nem beszéltük a történteket.
Behúzódtál a kis ágyon a falig,
Csakhogy én is melléd férjek.
Emlékezz,
Inkább nem indultál el sehova,
Csak legalább egy fél napot együtt legyünk.
Amikor végül rávetted magad,
Folyton mondogattad: Ugye, együtt megyünk?
Emlékezz,
Milyen felháborító volt a puszta gondolat,
Hogy néha csinálj valami mást
Vagy egyszer-egyszer tegyél valami hasznosat.
Micsoda abszurd ötlet! Időpocsékolás!
Emlékezz,
Hogy el voltál vakulva világra!
Akkor a hétköznapi ritmus volt természetellenes.
Győzködés, szidás mind hiába!
Ők úgysem értik, mit élünk meg.
Emlékezz,
Azért keltél fel reggel, hogy láss,
Azért aludtál el este, mert láttál.
Elégedett voltál, ha aznap nem volt más,
Minthogy ültél a fotelban és engem vártál.
Emlékezz…

Köldökzsinór
Függésben vagyok tartva.
Beléd vagyok zárva.
Azt eszem, amit te.
Azt az oxigént kapom, amit te.
Ott vagyok, ahol te.
Csak azt tudom hallani, amit te.
Te vagy a környezetem,
Csak azt tudom megélni, amit te.
Rá vagyok kényszerítve
erre a függésre.
Mert benned lakom.
Nem is látok mást,
csak belülről téged.
Ott ülök, ahol te.
Csak ott mozoghatok,
ahová elviszel.
Amikor megszületek,
azt mondják, szabad leszek.
De most itt vagyok,
bezárva,
tökéletes függésbe
rekesztve.
Valóban. Megengedem,
hogy független lehess.
Világra hozlak.
Láthatsz, hallhatsz, lélegezhetsz,
ehetsz, járhatsz, élhetsz
úgy, ahogy szeretnél.
Tőlem függetlenül.
Remélem, miután tettél
egy kört, visszatérsz
a tökéletes függésbe
tőlem.
Mondta Jahve és esetlenül feltápászkodott székéből óriási
pocakját simogatva.
-Nem is olyan könnyű kihordani
téged, Emberiség!

Tegnap este jött egy sztoriötlet. Egy régi barátról és az Örökről. A szabadulás a depresszióból sorozat margójára. Egészségetekre!

https://drive.google.com/file/d/1SQ4oZAK67IQ7cuP3PdcmHhGHFon06s3N/view?fbclid=IwAR1DvsTMsUjyQIQrvjHTTQaayk7awJZO3QV7lDsiTQn4n1VcCE5H-7QnkPU

Nem elég úgy tennem, ahogy te.
Neked kell tenned bennem.
Nem elég úgy éreznem, ahogy te.
Neked kell érezned bennem.
Nem elég azt akarom, amit te.
Neked kell akarnod bennem.
Nem elég úgy gondolkodni, ahogy te.
Neked kell gondolkodnod bennem.
Nem elég arra vágynom, amire te.
Neked kell vágynod bennem.
Nem elég elhatározom.
Neked, kell döntened bennem.
Nem elég utánozzalak,
neked kell cselekedned bennem.
Nem, még ha sikerülne is lekövesselek:
érezni akarni látni, tenni,
vágyni, dönteni, látni, ahogy te,
nem lenne több egy zseniális utánzatnál.
Az utánzat pedig utánzat, még ha jól sikerült is.
Te pedig az eredetit akarod:
a te vágyad, akaratod, tetted bennem.
Vagyis csak az a tiéd, amit te teszel.
A többi marad utánzat.
Teljesen értéktelen.
Szomorú, nem?
A legjobb igyekezetem is érdemtelen.
Dehogy szomorú!
A legvidámabb dolog a világon!
Te teszed, amit úgyis csak te tudsz.
Én pedig abbahagyom, amit úgysem tudok.
Egyszerű, nem?
Nincsen szabadabb annál, mint felismerni:
te úgyis úgy gondolkodsz, ahogy te, bennem.
Te úgyis azt teszed, amit te, bennem.
Te úgyis úgy látsz, ahogy te, bennem.
Úgyis úgy érzel, úgy élsz, úgy nézel.
Minek rontanám el a gagyi utánzással azt,
aki te vagy bennem?
Minden erőfeszítés nélkül.
Hagyom, hogy te te legyél bennem.
Minden más próbálkozásról messziről visít,
hogy kamu.

Van sztorija is ennek a kis irománynak, de most így nyersen kirakom! Áldás báldás! 🙂
Veled vagyok
Ha jól vagy, azért
ha rosszul vagy, azért
ha unod az egészet, azért
ha épp lelkesedsz, azért
Veled vagyok
Ha szereted, azért
ha utálod, azért.
ha keresel, azért
ha menekülsz, azért
Veled vagyok
Ha tisztán látsz, azért
ha vak vagy, azért
ha szárnyalsz, azért
ha botorkálsz, azért
ha szökdelsz, azért
ha túlélsz, azért
Veled vagyok
Ha igyekszel, azért
ha feladtad, azért
ha előre mész, azért
ha hátra, azért
Veled vagyok
Nem megyek sehova.
Nem tudsz meggyőzni.
Nem tudsz eltántorítani,
hogy egy lépést is hátráljak.
Veled vagyok.
Én ez vagyok.
Ez a nevem.
Összetörhetsz mindent,
én nem megyek sehova.
Tönkretehetsz tömegeket,
elpusztíthatod magadat,
keresztülhúzhatod a küldetésed.
Torzulhatsz felismerhetetlenné,
válhatsz az ellenségeddé,
lehetsz visszafordíthatatlan,
én nem megyek sehova.
A legnagyobb káosz közepén,
a szemétdomb tetején,
ott fogok állni.
Előre megmondtam:
Én nem megyek sehova!
Én ez vagyok.
Veled Vagyok.
Ez a nevem.
Lehet próbálkozni!
Vajon meddig bírom?
Mikor húzod ki a gyufát?
Mikor unok rád?
Tiéd a pálya!
Megkeresheted a határaimat!
Nincsenek.
Megnézheted mi a sok!
Mennyi az annyi nálam!
Mikor adom be a kulcsot
kezeimet mosva:
Most már egy kicsit
távolabbról nézem,
hogyan térsz észhez.
Azt várhatod!
Megmondtam:
Én nem megyek sehova!
Lehet próbálkozni!
Engem el lehet felejteni.
Lehet nem látni,
ignorálni,
levegőnek nézni.
Azt hinni, hogy nem vagyok ott
és emiatt szenvedni.
De attól még ez a nevem:
Veled Vagyok.
Szóval én nem megyek sehova.
Ha megyek,
viszlek magammal.
Nem változtathatom meg a nevemet.
Azt, aki vagyok.
Csak, azért hogy
elhagyhassalak téged.
Én maradok.
Annyit hagysz figyelmen kívül,
amennyit csak akarsz!
Ordibálhatsz velem,
bánthatsz reggeltől estig!
Arról nem győzöl meg,
hogy egy lépést hátráljak tőled.