Festmények

FESTMÉNYGALÉRIA

Az egyik kedvenc hobbim, elfeledkezni a mindenről és csak élvezni Jézus társaságát. Ezek olyan festmények, amelyek Jézussal töltött elvonulós időszakokban fészültek. Van, hogy egy pár napra/ évre otthagyom a normális életet, hogy Istennel legyek. Ilyenkor sokat tanulok róla és rengeteg kreatív ötletet is kapok az átélésekből. Az ilyen az időknek a lenyomatai ezek a képek.

A burok

A hely ahol mindig ott vagyok. Egy buborék, ami elválaszt minket minden külső dologtól. Áttetsző falán át látszik minden , ami körülvesz, mégis tudom, hogy ezek a dolgok kívül vannak, nincsenek rám hatással. Természetesen ez a burok csak akkor működik, ha elhiszem, hogy van. Ha tudom , hogy semmi nem képes hozzánk érni a burkon kívüli tényezőkből. Csak én vagyok és Ő. És mivel Ő van, minden rendben van. Az egyetlen lehetséges probléma, ha Ő nem lenne, de Ő itt van, szóval minden a legnagyobb rendben. Egyetlen lehetséges baj, ha azt gondolom, hogy már nem vagyunk ebben a buborékban, hogy valahogy elhagytam a közelségét.

Titkos hely

A kedvenc randi helyszín Jézussal. Visszatérő kép. Amikor nincs más téma, csak hogy szeret engem. Csak úgy bemerít szerelmébe. Olykor csendben ülünk, vagy nagyokat beszélgetünk. Néha csak hisztizek, mert annyi fájdalom van beennem, hogy csak azt tudom megosztani. De a legjellemzőbb erre a helyre a levegőt, leveleket, színeket, hullámokat átitató szerelem.

Száguldás

Ez történik, amikor kizárunk minden tényezőt és gondolatot és arra kényszerítjük magunkat, hogy elengedjen mindent Rajta kívül. Nem nézünk se jobbra se balra, mint egy eszelős figyelmen kívül hagyva, rohanunk előre és akkor megtörténik. Elkezd vonzani magához. Egyszerűen magához ragad. Beszippant a másik dimenzió. Az Ő Szerelme.

Virágfürtök

Virágillat. Vakító színek. Fény. Áramlás. Méz. Csöpög. Árad. Menny.

A szeretetben nincsen félelem

2016 egyik estéjén dicsiztünk a barátokkal az Angyal utcai pincében. Akkor jött ez a látomás erről a kislányról. Ebben az időben videót is csináltam róla. Egyébként ez volt az a téma, ami elindította azt, hogy fessek meg látomásokat.

Rajzás

Az angyalok nagyon mókás lények. Mint a bogarak, zúgva kavarognak a mező felett. Felhőkben szállnak, csoportjaik egymásba olvadnak, majd szétválnak. Annyian vannak, mégsem ütköznek egymásnak. Ahány, annyi féle, mégis így távolról sok fényló pontnak vagy villanásnak látszanak. Épp olyanok, mint amikor a rét fölött a rovarfelhő kavarog élvezve a napsütést. Ők is csak úgy táncolnak a fényben. A sok-sok mozgó alak egyetlen folttá áll össze ebből a messzeségből. Szinte felolvad az egyéniségük ebben a közös repkedésben.
Úgy tűnik, egy külön réteget alkotnak a föld és az ég között. Egy ragyogóan fehér zsongó sáv választja el a felhőket a fűtől.
Irigylésre méltó ez a végtelen öröm-kifejezés.
Azt mondják, hogy ők pedig minket irigyelnek. Mert mi többet kaptunk állítólag. Kimondhatatlanul többet.

Színbe zárva

 
Fátyolszerű rétegek fonódnak egymásba majd válnak újra szét. Mintha színekból körbefonnál. Anyaghoz hasonlóan lebegsz körbe, olvadsz össze újabb árnyalotokká, formákká, amiket eddig sosem láttam. Nem tudom megfogni, vagy értelmezni. De nem is kell, úgy érzem. Itt a hullámzó színkavalkádban nincs semmi más cél, mint örülni annak, hogy itt vagyok. Csak vagyok. Inkább vagyunk.

Az a város

Egy ideje már a víz felszínén uszogatok. Hol nekirugaszkodok, hol csak engedem, hogy tartson a víztükör. Úgy látszik, most sokáig kedved van itt lenni. A tenger egy kicsit jeges, ennek ellenére jólesik kavargatni a kezemmel. Olyan édesen csillog, mintha tele lenne kis áttetsző kristályokkal. Csak gyönyörködni ebben a vízfelszínben csodás megtapasztalás. Nézem a végtelen mélységet magam alatt és lebegek. Érzem, hogy egyre közelebb sodródok a túlparthoz. Egyre sűrűsödik a fehér felhő, már nehezebb kivenni a kékesen villanó hullámokat körülöttem. A gomolygó fehérben egy város tornyai tűnnek elő. Hivogatóan integetnek felém. Megérkeztünk.

Felfelé szippantó spirál

Fényoszlopok