Ma is javítgatok. Olyan jó kis beszélgetések ezek. Megint bedobok egy részt. 🙂

– Uram, mindent olyan borzalmasan rosszul csinálok! Elegem van saját magamból! Elég unalmas nézni, hogy folyamatosan csak bénázok. Nem megy nekem ez az egész.
– Kitűztél célokat, mi? Azon kívül, hogy velem legyél? Mindig frusztrált leszel, ha más céljaid lesznek azon kívül, hogy velem vagy! Mert az a cél, hogy velem legyél, az bármikor teljesülhet, ugyanis örökké egybe vagyunk szerkesztve. Az összes többi eléggé labilis. Minket nem választhat el semmi, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem magasság, sem mélység. Tudod. Minden mástól elválaszthatnak, igen. Elválasztva lehetsz az erőtől, a megtapasztalástól, az elhívástól! Tőlem nem! Ezért, ha nem akarsz frusztrált lenni, akkor ne tűzz ki más célt! Kérlek, ne keress mást azon kívül, hogy velem legyél! Folyamatosan kudarcra vagy ítélve, ha valami mást keresel, mint a velem való közösséget. Minden más befolyásolható. Azt, hogy velem legyél, azt nem veheti el tőled semmi. Mondtam! Sem magasság, sem mélység. Semmi nem választhat el. Ha csak azt keresed, hogy velem legyél, sosem leszel frusztrált, mert az mindig megvalósul. Kérlek, hagyd ezt az erő dolgot. Abszolút alkalmatlan vagy arra most, hogy megértsd, hogy én hogy működöm. Hagyd ezt a hazugságot, hogy nem tartasz sehol, s hogy igyekezned kell, hogy behozd a lemaradást! Mi az, hogy lemaradás az örökkévalósághoz!? Hagyd már azt a hazugságot, hogy tartanod kell valahol! Ki mondta neked, hogy el kell érned valahova? Nem kell tartanod sehol! Én itt vagyok, én vagyok a kezdet és a vég. Belőlem indulsz ki és hozzám érkezel. Hová akarsz eljutni? Majd én viszlek helyekre. Én dolgaimba nem lehet csak úgy belépni igyekezettel. Oda vagy beviszlek én téged, vagy soha nem lépsz be. Hagyd a próbálkozást! Hagyd abba, hogy megpróbálsz feltornázni valahova!
– Te sürgetsz folyamatosan, hogy van több, hogy menjek mélyebbre! – Látom, hogy mosolyogsz!
– Csacsikám, mélyebbre abban, hogy nem figyelsz másra csak rám! Mélyebbre abban, hogy elfelejtkezel mindenről rajtam kívül. Mélyebbre abban, hogy nem figyelsz semmire, csak arra, hogy együtt vagyunk. Sokszor érzed, látom, hogy annyi mindent kéne tenni és nyomás alatt vagy. Nos, ez a nyomás nem az enyém, nem én adtam neked. Én nem helyeztem rád az elhívásod betöltésének feladatát. Tudod nagyon jól, hogy úgy sem tudnád elhordozni. Az elhívásod betöltése az egy olyan dolog, ami automatikusan megtörténik, ha elfeledkezel minden másról rajtam kívül. Értsd meg, amikor elindulsz valami felé és elkezdesz szaladni, oda fogsz érkezni, ahová nézel! Ha nem engem nézel, nem hozzám fogsz érkezni! Ha elkezded nézni azt, hogy hol tartasz most, akkor nem hozzám fogsz érkezni! Ha elkezded nézni, hol tart más, nem hozzám fogsz érkezni! Ha elkezded nézni az erő megnyilvánulásaimat, nem hozzám fogsz érkezni! Legalább is egyelőre nem. – Mosolyogsz magad elé a távolba nézve. -Most arra hívlak, hogy feledkezz bele a kapcsolatunkba! Feledkezz belém! Hogy hogyan fogod így betölteni az elhívásod? Hogy fogsz így figyelni ezekre a dolgokra? Sehogy! Nem neked kell kezedben tartani ezt!
Most szeretnék tanítani neked valamit a szabadságodról. Addig nem lépünk tovább, míg meg nem értetted a szabadságodat, ami bennem van. Vágyok arra, ahogy kiengedd a kezedből mind az elhívást, mind az egyéb célokat és csak arra figyelsz, hogy Én Vagyok, én itt vagyok neked. Viselsz egy csomó felesleges nyomást, amit nem én raktam rád. Naná, persze hogy az ellenség olyan dologgal fog majd elnyomni, ami az elhívással vagy velem kapcsolatos. Persze! Nagyon jól tudja az ellenség, hogy mással téged nem lehet felcsigázni. Ha akadályozni akar téged, akkor keres valamit, ami majdnem olyan, mint én, de mégsem én vagyok. Ilyen pl. az én erőm, vagy a megtapasztalásaim. Csacsika!
Megállsz egy pillanatra, közelebb lépsz, vállamra rakod a kezedet és magadhoz húzol. Lehajtod a fejed, hogy összeérjenek a fejeink.
Olyan vagy most, mint amikor a szülő tudja, hogy a gyereke nem foghatja fel, ami történik, csak annyit tehet, hogy biztosítja őt a szeretetéről.
– Uram, miért van az, hogy másoknak kevesebb van, és azt mégis jobban tudják használni, mint én ezt a csomó kijelentést?
– Az is a képzésnek a része, hogy már most rengeteget szólok hozzád. Akarom, hogy megtanuld azt, hogyan élj úgy, hogy folyamatosan beszélünk.
– Uram, én nem tudok valami sokat használni belőle most! Nem tudom, mit kezdjek azzal, hogy folyamatosan beszélsz, és ebből az következik, hogy egyiket sem adom át, mert vagy figyelek vagy átadok.
– Elhiszed nekem, hogy én nem vagyok kétségbe esve azzal kapcsolatban, ami most történik veled?
– Látom a szemedben: élvezed, hogy már megint ironikus vagy.
Tovább sétálunk, kivágott fatuskójára ülünk. Épp, hogy elférünk ketten. Naná, hogy elférünk. Hiszen te szellem vagy, ugye. Vagyis nemcsak… Egy ideig csak nézzük a naplementét. Földek, szántók amerre a szem ellát, tele zöldséggel, ültetvényekkel. Csak ülünk csendben. Néha elzúg valami bogár a fülem mellett, és a válladra hajtom a fejem. Miért van az, hogy ennyire nem értelek még? Olyan jó lenne téged jobban érteni!
– Macika! Már megint érteni akarsz! Hagyd ezt az egészet! A gondolataid túlságosan akadályoznak abban, hogy belém feledkezz. Azért mondtam, hogyha nem vagy kisgyermek, nem látod meg az én királyságomat. Annyit gondolkodsz, hogy ezzel kizárod magadat, hogy az én valóságomban élj. Hogy magammal ragadjalak.
– Szóval akkor ne figyeljek sem az elhívásra, semmire. Ne próbáljam úgy kezelni a dolgokat.
– Emlékszel, mikor gyermek voltál? Azt mondtad, hogy nem akarod „sikertetni” a dolgokat. Ez a kedvenc szavam tőled. „Sikertetni”. Ezt ne csináld! Neked nem kell sikerre vinni semmit! Neked nem kell magadtól belépned helyekre, eljutni szintekre. Majd én viszlek, ez úgy működik. Viszlek, és egyszer csak ott találod magad. Ez pont olyan, mint a velem való közösségben egyre mélyebbre jutni. Majd én viszlek mélyebbre, csak feledkezz bele abba, hogy elválaszthatatlanok vagyunk.
– De hát sokszor nem érezlek, sokszor vagyok nagyon távol, sokszor olyan, mintha nem is lennél!
Hátrafordulsz és ráteszed a fejemre a kezed, mintha meg akarnál simogatni, de akkor egy pillanatra megállsz, mintha gondolkodnál.