Írogattunk egy tesóval arról, hogy Isten szuverén módon egyeseknek kijelenti magát, de akkor másokkal mi van… Gondoltam veletek is megosztom 🙂
„…hát nem tudom, ki mit ért Isten szuverenitásán… Még azt se, hogy én mit értek alatta. Azt csinál, amit akar nyilván, de mivel jó, ezért folyamatosan erőltetés nélkül szeret. Hagyja, hogy épp ellenálljunk az szeretetének, vagy élvezzük azt, de nem benne lenni nem tudunk. Az biztos, hogy egy véget nem érő folyam Isten jelenléte, amiben lehet árral szemben úszni, és az fárasztó, természetellenes és fájdalmas. Szóval nem lehet nem benne lenni, csak nem együtt úszni vele. Persze néha annyira részünkké válik az ellenállás Isten jelenlétének, hogy beletelik egy idő míg megtanulunk ráhagyatkozni és együtt folyni a folyóval, engedni magunkat vinni az árral. De amíg ezt tanuljuk, addig is jó tudni, hogy nem kint vagyunk és bele kell másznunk, hanem benne vagyunk a közepében a szeretetének. Ezért elég, ha abbahagyjuk az ellenállást és élvezzük azt, ami mindig is volt, van és lesz: Isten mindent átható jelenlétét.”