– Elképesztő volt, amit ma tettél velem. Már megint felülmúlod az elvárásaimat. Na nem úgy, ahogy én gondolom, de ettől függetlenül nagyon is valóságosan. A sok ellenállás mellett és ellenére meglátogattál. Gyönyörű vagy. Mindig ezt mondom, de mostanság ez az egyetlen szó, amit úgy viszonylag hozzád illőnek találok. Mindig bebizonyítod, hogy fölötte vagy az összes rólad alkotott elképzelésnek.
– Tudod, az én jelenlétem nem egy anyag, nem is egy erő, nem egy jó érzés, még csak nem is természetfölötti jelenségek összessége. Ezek csupán sokadlagos „tünetek”. Az én jelenlétem az az állapot, amikor te megéled, hogy jelen vagyok.
Ez annyira meglepően egyszerű, hogy megdöbbent, hogy eddig nem ebben a felismerésben éltem.
– Sokszor úgy kezeled a jelenlétem, mint valami eszközt arra, hogy feltöltődj, vagy feltölts másokat. Nem lehet folyamatosan megélni engem, ha nem nem jutsz túl a jelenlétemmel járó jelenségeken.
– De hiszen te mindig jelen vagy, nem?
– Hát persze. De te csak azt tudod élvezni, aminek a tudatában vagy. Aminek nem ébredtél a tudatára, azt nem élheted meg, még akkor sem, ha már rég neked van adva. Másképpen fogalmazva, amiben nem hiszel, azt nehéz meglátni a megnyilvánulását. Ha tudod, hogy ott vagyok, akkor tapasztalni is fogod.
– De Jézus, te sokszor meglátogattál csak úgy, mármint nem voltam kb semminek sem a tudatában, csak éreztem, hogy történik valami velem. Egyszer csak a közelséged közepében találtam magam, minden előzmény nélkül.
– Igen, azok a látványos meglátogatások azért is történtek veled, hogy tudatára ébresszelek az én jelenlétemnek. Azért kerültél a minap ekkora frusztrációba, mert a megnyilvánulás híján arra jutottál, hogy már nem is vagyunk közösségben. De én ezeket az átéléseket nem arra szántam, hogy majd ez alapján határozd meg, hogy együtt vagyunk vagy sem, hanem azért, hogy ráébredj arra, ami folyamatosan a tied, csak sokszor elfeledkezel róla. Ezek a drámai jelenségek azt szolgálták, hogy észrevedd a közelségemet, nem pedig azt, hogy utána megnyilvánulások alapján ítéld meg, hogy veled vagyok-e, hiszen mindig veled vagyok. Megígértem, a világ végezetéig.
Ekkor kezedet rám teszed és mélyen a szemembe nézel, hogy nyomatékosítsd bennem ezt az üzenetet:
– Azt szeretném, ha a jelenlétem tudatába élnél, de ez nem úgy jön létre, hogy folyamatosan lesz egy jelenség, ami létrehozza ezt a felismerést. Inkább azt szeretném, ha az igazságra alapoznád a kapcsolatunkat az érzéseid helyett. A megtapasztalás manipulálható, az Igazság viszont nem. Amíg a megnyilvánulások befolyásolják, hogy mennyire vagy tudatában a jelenlétemnek, nagyon sebezhető vagy. Ezt a rést használta ki az ellenség most is. Azért vagyok jelen, mert jelen vagyok, mert megígértem, mert miért töltenék egy pillanatot is távol az én szerelmemtől, ha mindig vele lehetek?! – Közben közelebb hajolsz és a vállamra teszed a kezed.
– Nem kell folyton hívnod és megpróbálnod kikényszeríteni az én jelenlétem. Az az alap, hogy veled vagyok. Nyugodtan teheted a dolgokat ez alapján, pont olyan bizalommal, mintha bármi jelenség alátámasztaná a közelségemet.
Most jön egy időszak, amikor megtanítalak arra, hogy hogyan légy csendben és tudd, hogy én vagyok az Úr. Kérted, hogy mutatkozzam be mint Valóság. Ezért mutatok neked egy teljesen másik világot, eddig nem ismert törvényszerűséggel. Ez történik most, emiatt érzel minden jelenséget olyan üresnek, ez az én kegyelmem most rajtad. Ha folyamatosan mindenféle megnyilvánulások áradnának, azok válnának az én jelenlétem feltételévé számodra. De azt kérted, és ez az én akaratom, hogy az Igazságra alapozd a velem való kapcsolatodat, ami a Valóság. Annak a valósága, hogy kizárt, hogy elhagyjalak, egy pillanatra is. Egybe vagyunk olvadni, szétválaszthatatlanul egyek vagyunk. Szeretném, ha tudatosulna benned, hogy nincs hova eljutni, nincs mit elérni, már bent vagy, belül vagy a körön, körül vagy zárva a jelenlétemmel. Elől hárul körülzárlak és rajtad tartom a kezem. Burokban vagy, bennem vagy. Ez a burok az én jelenlétem tudata. Dávid azt mondja, hogy „körülzártál engem”. Ő rájött, hogy körül van véve velem, belém van zárva.
Értsd meg, az én Királyságom hit által működik, aminek nem vagy tudatában, azt sokszor nem vagy képes megélni sem. Minden a tied, feltétel nélkül, és amiről tudod, hogy a tied, azt élvezheted is. Én már nem fogok semmit sem szerezni neked, mert mindent elintéztem, amit csak lehetett. Persze szívesen segítek a Megtévesztés felszámolásában, hogy szabad legyél átvenni ezeket a dolgokat, de sose ess abba csapdába, hogy rám vársz, mert én vagyok az, aki vár. Folyamatosan várok… rád. Amikor késni látszok, akkor igazából a saját elméd megváltozását kell kivárnod. Arra, hogy tudatára ébredj annak, amit már neked adtam. Ha valamitől elzárva érzed magad, akkor az út a saját gondolkodásod megváltoztatása, mert máshol nem lehet elzárva a csap a végtelenre, csak a fejedben. Természetesen nagyon szívesen részt veszek ebben is. Nyugodtan számíthatsz rám abban, hogy segítek kicserélni a Megtévesztés köteleit az Igazságra.
– De hát akkor már ez is megvan, akkor miért kérjem?
– Nekem kedves, amikor kérsz. Az egész Királyság ezen alapul. Kérjetek és adatik. Keressetek és találtok. Zörgessetek és..
– Na jó, nem értelek! – szakítalak félbe. Úgy tűnik, te folyamatosan ellentmondasz magadnak. De komolyan. Nem vagy valami egyértelmű.
Lesütöm a szemem. Egy kicsit elszégyellem magam, amiért a Mindenhatóval szemben ilyen vehemens hangot ütök meg.
– Na, ha valaki előtt, akkor én előttem ne fogd vissza magad. – sandítsz rám fél szemmel, kissé kuncogva.
– Mit mondhatnék, azok után amin keresztülmentem.. Szóval, tudod, megedződik az ember.
Egy rosszcsont kisfiú pajkosságával nézel rám. Kacagunk. Percekig önfeledten. Azután visszafordulsz, hogy felvedd újra a fonalat, de nem bírjuk abbahagyni. Inkább hanyatt dőlünk, hogy jól kinevethessük magunkat. Remegő bordákkal végül feltápászkodunk.
– Hol is tartottunk? – kérdezed, miközben a hasadat fogod.
– Hogy ellentmondásos vagy eléggé.
– Ja, igen. A helyzet az, hogy egy kicsit több dimenzióban létezem, mint te. Te képben vagy vele, hogy két dimenzióban elég nehéz érzékeltetni egy harmadikat, lakberendezőm. Na, legalább ennyire bonyolult veled beszélni az Igazságomról, ami nagyon nem 3 dimenziós világból való. Azért kérjetek, mert adatik. Azért mondod el nekem a vágyadat, mert tudod, hogy meg akarom adni neked. Nem azért, mert akkor talán kapsz, hanem mert tudod, hogy már az előtt megkaptad, hogy megfogalmaztad volna, hiszen én tudom, mire vágysz, mikor még a szádon sincs a szó. Igazából azért kéred, mert Szellemem indít rá, mert szeretném, ha élnél azzal az ajándékkal. Pontosabban, már neked adtam, csak akarom, hogy átvedd.
– Akkor miért is kell kérnem? – kötekszem tovább. Persze ez csak így tűnik. Valójában végtelen szeretet áramlik köztünk ezekben a vitákban.
– Azért kéred, mert megadom. Nem csak, mert lehet, hanem mert kizárt, hogy nem. Hiszen ismersz. Nálam ez nem azt jelenti, hogy végtelen sokáig nyaggatsz, hanem azt, hogy kifejezed a az igényt a meglévő ajándékaimra, amit -mivel mindig is neked akartam adni és idők teremtése előtt rendelkezésre bocsátottam- át is veszel. Ahogy már meg is fogalmaztátok, nincs különbség kérés a kapás között, egyben zajlik. Ez az alapelv egyébként nem egy módszer a manipulálásomra, a kérés a hit cselekedete. Persze a legtöbben nem kapnak, akárhogy könyörögnek, mert nem arra használják ezt, amire szántam: kérés a hitetlenségük kifejeződése. Azért ismételgetik a kívánságukat, mert nem hiszik, hogy megadom nekik, ezért ezzel próbálnak rábírni. Engem nem kell meggyőzni semmiről. Én nem változom. Nálam nincs idő sem, így hát én „csak” azt adhatom neked, amit a világ teremtése előtt neked szántam.
– Fúú, zúg a fejem. Nem könnyű téged követni.
– És ez még csak egy jelentéktelen szelete az Igazságnak, aki Én Vagyok.
– Ebbe most ne menjünk bele, mert már most sem tudom, hogy hol áll a fejem. A lényeg az, hogy szeretlek, és hogy közel vagy most is. Köszönöm, hogy tudatára ébresztettél a te jelenlétednek. Szeretlek.
– Kimondhatatlanul szeretlek. Nagyszerű volt a mai nap veled. Annyira tetszett az engedelmességed és ahogy figyeltél rám. Nem mintha ezért szeretnélek… – nézel rám kérdőn, az előbbi bolondossággal egy pillanatra felhagyva – Tudod, ugye, hogy pont ennyire szeretnélek, ha helyette gagyi szerelmes filmet néztél volna egész nap, és ugyanígy elérhető lenne számodra jelenlétem?-
Erre már csak sóhajtani tudok.
– Holnap folytatjuk…