– Azon gondolkodom, hogy vajon mi viszi előbbre az embereket a veled való életben, hogyha nincs miért rohanni? Kicsit össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy a kegyelem megismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy vádlás és megfelelés nélkül járhassunk veled, de ha mindenki olyan nagyon megnyugszik, hogy mindent elvégeztél és nekünk semmi dolgunk nem maradt, akkor elveszítjük a motivációjukat még a te megismerésedre is talán, nem? Ha nincs egy elérendő cél, akkor miért is haladnánk bármilyen téren is? – teszem fel a kérdést, amivel már én sem igazán értek egyet, annyiszor megéltem a kegyelem erejét, de akarom érteni a tapasztalaton túl, hogy hogyan gondolkodsz erről.
– Nem érted, mi? A világ törvényeihez képest mindig fordítva működök. Engedem, hogy feladd, hogy aztán visszaadhassam. Hagyom, hogy feláldozd, hogy azután megmutassam, hogy nincs szükség az áldozatodra. Elveszem minden okodat az igyekezetre, hogy aztán önszántadból tedd, amire vonzást érzel.
– Bocsáss meg, hogy megkérdőjeleztem mindent, ami mostanában tanítottál, de valahol mélyen még nincsenek ezek a feltételezések végleg lezárva bennem. Sajnálom, hogy néha azt gondolom, hogy azért alakulnak jobban a dolgok, mert most valamit helyesen csináltam. Te ennél jóval gondoskodóbb vagy, mintsem hogy csak akkor vidd előrébb az éltem, ha megfelelő döntéseket hozom. Köszönöm, hogy elkap a kegyelmed újra meg újra és összerak.
– Nincs semmi gond. Kicsi Csacsi – simítod el a hajam az arcomból. – Azt hiszed, nem tudom, hogy neked ezen át kell menned? Az égvilágon semmi baj nincsen azokkal a kételyekkel, amik feljönnek benned. Teljesen rendben vagy. Abszolút normális, hogy a sötétség ezeket az ötleteket nem hagyja ki és bepróbálkozik velük. Az is része a folyamatnak, hogy jó néhányszor beengeded ezeket a hazugságokat, átfúrják a szívedet, mígnem rájössz, hogy bizony nem tőlem voltak. Majd beletanulsz hogyan működnek ezek a dolgok. Van időnk. Ne rohanj! Én azt szeretem leginkább, ami most van köztünk. Azt hiszed, hogy én annak fogok örülni, amikor majd végre megérted az egészet, de nem! Én abban is gyönyörködöm, ahogy egyre inkább kibonthatom a titkaimat.. Egyre többet és egyre mélyebbet, mígnem teljesen világítani és kiáltani fognak belőled.
Egészen komoly most a hangod. Szeretnéd, ha el merném hinni, amit hallok. Tudom, hogy nincs másra szükségem, mint ismerni a szeretetedet. Bárcsak teljesen elmerülhetnék benne! – sóhajtok magamban. Az biztosan mindent helyére tenne.
– Be akarom mutatni neked a szerelmemet. A szavamat adtam rá, hogy megteszem. Ez a leglehengerlőbb erő, mint amit valaha is tapasztaltál, felülírja minden elképzelésedet. Több, mint amiről valaha is álmodtál. Azért szeretlek, hogy szerethesselek. A célja te vagy. Azon dolgozom, hogy te is tudatába kerülj ennek a szeretetnek, mert a sajátod folyton csalódást okoz az ingadozásával. Az enyémnek viszont nincs kezdete és nincs vége. Ez végtelen. Örökkévaló. Folyamatos. Ez már nem törekszik semmire. Mindent elért, amit csak elérhetett, mert önmagában teljes. Ez Én Vagyok. Egyetlen motivációja ennek a szeretetnek, hogy elérjen téged, hatalmába kerítsen és magával ragadjon.
– Nem értem, hogy akkor miért van vágy ebben a szeretetben? Ha önmagában teljes és változhatatlan, mégis mit akarhat még?
– Téged. Rád vágyik.
– Miért vágysz te rám? Nincs rám szükséged. Nincs benned semmilyen hiány, amire válasz lehetnék… Nincs olyan öröm, amit nélkülem ne élhetnél meg.
– De én szeretném veled és benned is megélni az Életet. Azt hiszed az a szeretet teljessége, amikor betöltésre kerül valami hiány? Nekem nincs szükségem semmire, mégis mindennél jobban akarlak téged. Miattad kellesz nekem. Arra vágyom, hogy vágyhass rám, hogy a benned lévő én vágyjon saját magára. Hogy annyira kiteljesedjek benned, hogy aztán te is így érezz irántam. Én vagyok a kezdet és a vég. Én vagyok az ok és én vagyok a cél. Magamat keresem benned. Te vagy az edény, és én kitöltelek teljesen. Nem vagy más, mint por és az én leheletem, a semmi plusz én. A Menyasszony és Szent Szellem azt mondják, hogy „Jöjj!”. Ugyanazt óhajtják. Vagyis azonosak. Egyek. Így vagyok egy veled. Amikor sóvárgok mindennél jobban utánad, akkor a benned lévő önmagamra vágyom. Mert te én vagyok.
– Jézus, na most aztán kiverted a biztosítékot egy kicsit – nevetek fel. Gondolom majd összeáll egyszer, ha egyáltalán kell az ilyesmit megérteni.
– Az én szerelmem azért égő tűz, amely megemészt, azért szenvedélyes, arra sóvárog, hogy adhasson. Azt óhajtja, hogy felismerd és akard ezt a szeretetet, megtapasztald mértéktelenségét. Én nem ismerem a hiányt. Teljes vagyok, mégis vágyom a benned lévő részemre.
– Ajjaj, elvesztettem a fonalat.
– Semmi baj, Csacsika. Ezt majd még bővebben is ki fogom fejteni, de már most szeretnélek bevezetni ennek a megértésébe. Az egész házasság dolgot azért teremtettem, hogy bemutathassam az én vonzódásomat feléd. Különválasztottam a férfit és a nőt, hogy aztán egymásnak adhassák magukat és megélhessék az egység örömét. Pont ezért választottam az emberiséget is külön magamból, hogy szabadságból újra egymásba szeressünk és összeolvadjunk. Arra teremtettem az egész egyesülés dolgot, hogy megértsd, hogy milyen kimondhatatlanul kívánom, hogy te az én szeretetem megtapasztalásában élj. Ez abszolút önzetlen. Ennek a bemutatására alkottam a szerelmet. Igen, van sóvárgás, ami nem a hiányérzeten alapul. Abból indul ki, hogy mindennél jobban vágyom arra, hogy átélhesd és tudhasd, hogy szeretlek. Amikor ez nem történik meg, mert méltatlannak tartod magad, vagy menekülsz, az fáj nekem. Nem azért, mert kell nekem valami, ami nálad van, amit nem kapnék meg nélküled, hanem mert végtelenül vágyom arra, hogy a tied legyen mindenem, amim van, és te azt át is tudd venni. Hiába ajánlok fel mindent, ha te nem akarod elfogadni. Az én vágyam az ajándékozás vágya! Ahogy W. P. Young fogalmazott: a másikat középpontba helyező, önmagát odaadó áldozatkész szeretet. Vágyom látni, hogy te teljes legyél azzal a teljességgel, amivel én teljes vagyok – sorolod lelkesen, miközben sugárirányba árad szerte valami fényszerű anyag a lényedből. Valószínűleg, amit mondasz, azt ki is bocsátod magadból valahogy.
– Gyönyörű vagy! – fűzöd hozzá halkan.
– Szeretném mindezt megélni veled, ha belevezetsz. Bocsáss meg! Gyakran elfeledkezek rólad, és valami más kerül a középpontba, mint a te szereteted. Mindennél jobban akarlak. Köszönöm, hogy kijelented nekem, hogyan működsz. A szerelem lángjai az Örökkévaló lángjai – suttogom magamban.
Kicsit sejtem miért nem érdekel téged az a motiválás dolog. Te csak újra szerelembe szeretnéd ejteni a Menyasszonyt. Ebben a kontextusban nincs is értelme lustaságról, teljesítményről és bűnről beszélni. Aki szerelmes, örömmel adja mindenét. És téged semmilyen más eszköz nem érdekel, amivel ezt el lehetne érni. Neked én kellek.