Véletlen úgy alakul, hogy Lengyelországban töltünk egy hetet a barátokkal. A szünet nélküli társaság kezd sok lenni egy idő után, úgyhogy sétára indulok a birtokon, ahol a szállásunk van, remélve, hogy kissé le tudok csendesedni. Még jó, hogy ez senki másnak nem jut eszébe, így egyedül bóklászhatok egy kicsit. Persze annyira ködös szutyok idő van, hogy nekem sincs sok kedvem kint lenni, de ha választani kell a folyamatos zsongás és eközött…
Zúzmarás szántók és befagyott pocsolyák mindenhol. Van egy kisebb erdős rész a tanya szélén, azt mindenképp meg akarom nézni.
– Ma is itt vagy! Köszönöm. Annyira elképesztő vagy! Milyen helyekre hozol el? Micsoda emberekkel? Szürreális ez az egész!
Bocsi, amikor nyűgös vagyok, mert nem épp az elképzeléseim szerint haladnak a dolgok. Ez annyira nem illik ahhoz, akik mi vagyunk együtt.
Jézus, köszönöm, hogy magadhoz vonzol, nem is bírnám erővel sem visszatartani magam. Érzem, ahogy nyúlok és szakadok, az összes sejtem egyenként száguld feléd, minden ellenállással szemben. Annyira dicsőséges vagy! Olyan jólesik szabadnak lenni, még az érzéseimtől is. Nem értek semmit, csak tudom, hogy jó vagy. Te mindig az vagy, aki vagy, soha nem kerülsz ellentmondásba magaddal: amilyen vagy és amit teszel kivétel nélkül azonosak a lényed lényegével – cikáznak a fejemben a gondolatok útközben.
– Csacsikám, én mindazt megélem és élvezem, amit te is. Sőt! – mosolyogsz sokatmondóan, bár nem látlak.
– Gyönyörű ez a mai nap! Annyira örülök én is, hogy veled lehetek! Érzem, hogy legszívesebben nem mondanék semmit, mert minden szó hihetetlenül felesleges. Te itt vagy és ez mindent megmagyaráz. Mindenre elég vagy. Elképesztő! Minden vagy, amire csak szükség van, és annál bőven több, minden mindenben. Ezért Vagyok a neved. Nekem adtad magadat, minden az enyém benned. Úgy szeretnék menthetetlenül szerelembe esni veled, hogy semmi más ne számítson, csak te! Ne legyen az egyenletben semmi ingatag tényező: Se én, se a környezetem, se az érzéseim. Minden hadd ússzon el rajtad kívül!
Tudom, hogy most örülsz. Kinyújtod a kezedet, én belehelyezem az enyémet és viszel magaddal.
– Soha többet nem fogom ugyanazt tenni, amit már egyszer tettem. Annyira kreatív és változatos vagyok, hogy nincs szükségem arra, hogy megismételjem magam. Igazán gyönyörködtet, hogy újra és újra egy másik oldalamat mutatom meg, mert végtelen sok van, hisz határtalan vagyok. Soha nem fogod kétszer egymás után pont ugyanazt a részemet látni. Mondtam, hogy én újat cselekszem, most készül, sőt már elkezdődött. Ha meg akarod ismerni azt az arcomat, amit most akarok neked felfedni, ahhoz el kell felejtsd, amit eddig láttál. Azért égett beléd olyan mélyen az, amit a kapcsolatunk elején tapasztaltál meg, mert akkor még nem volt előző átélésed, amiből kiindulhattál volna. Akkor üres volt ez a részed, most már ott vannak az eddigi istenélmények, így nem teljesen szabad a hely nekem. Ahogy beszéltük, ami nem üres, azt nem tudom betölteni.
– Úgy szeretném, Jézus, ezeket átadni másoknak! Annyira jó lenne megértetni! – sóhajtok fel kissé gondterhelten, mert olyan elmagyarázhatatlannak tűnnek ezek a dolgok, hiszen én magam sem értem még igazán.
– A maga idejében ki fog belőled robbanni. Neked nem kell igyekezned semmin. Az a hang, hogy ezt meg azt már rég csinálnod kellene, az nem én vagyok. Igen, bármelyik megnyilvánulását szabadjára engedheted a belőled továbbfolyó Istennek, semmit nem kell visszafogj. Már most minden a birtokodban van. Amikor ez igazán tudatosul benned, akkor a túlfolyás megtörténik magától, de nem azért, mert már ott tartasz. Egy dolgot tehetsz, hogy tudatosan elfelejtesz mindent rajtam kívül és foglyul ejted az összes gondolatot, ami nem én vagyok. Semmi más útja nincs annak, hogy helyet készíts nekem. A korábbi arcaimról szóló emlékeket is el kell engedd, mert újat akarok mutatni neked. Lehetsz egy folyamatosan üres pohár és akkor tele tudlak tölteni. Kis dicsőséges babám! – szorítasz meg egy pillanatra.
– Annyira jó, hogy amikor eszedbe jut egy vádlással fűszerezett kérdés, fel sem teszed most már, mert tudod, hogy nálam az ilyesmi értelmezhetetlen. Látod mennyit változtat benned, hogy őszintén mersz velem beszélni? Annyira szép volt az is, amikor még a kárhoztatással teli felvetésekkel hozakodtál elő, és azokra reagálhattam. Ilyenekről már nem is tudunk többé beszélni, mert törlődtek benned. Azért örülök, hogy már akkor is rögzítetted a párbeszédeinket, amikor még nem ismertél ennyire, mert így válaszolsz azoknak a kérdéseire, akik még nem tanulták meg a vádlást kiszűrni. Hát érted? Akárhol tartasz, az az én dicsőségem. Az útnak bármelyik szakaszán az úton vagy, csak más részén. Mindegy, hogy hol, mert rajta vagy! Érted? Nem kell se sietned, se menekülnöd, csak maradj az úton, és én majd viszlek, ahova viszlek, akkor, amikor én akarom. Az ölemben hozlak a lakodalmas házba, nem kell nyomulnod, erőlködnöd, vagy alkalmassá tenni magad, hogy bemehess.
Ott vagy, ahol vagy, én pedig megragadlak és ott találod magad, ahol én vagyok – fordulsz ismét szembe velem.
– Olyan jó volt átélni tegnap, ahogy utolérsz! Üldözöl engem, elkapsz, magaddal ragadsz és nem engedsz el, hiába minduntalan kicsúszok a kezedből. Nem azért, mintha nem lennél elég ügyes, hogy magadnál tarts, hanem azért, mert nem fogsz vissza erőszakkal: hagyod, hogy kiszökjek a karjaidból, mert szabad vagyok. Aztán újra és újra előkerítesz, nem unod meg, és nem vádolsz, hogy megint eltűntem. Örülsz, hogy ismét engedtem magam megtalálni. Most már szeretném én is, hogy megkeress. Akarom a Királynak adni a szívem összes szeretetét, rajongását, gondolatát, mindent, ami vagyok, ha már a palotájában élek. Hátrahagyom mindazt, ahonnan jövök, amit láttam, mert vonzol magadhoz. Vonj magaddal, hadd fussunk, repüljünk együtt! Én csak botorkálok, ahogy tőlem telik, te pedig váratlanul beviszel oda, ahol lennem kell. Nem azért, mert igyekeztem odajutni, mert jól csináltam, vagy mert sikeresen kizártam mindent, ami betölthetné a helyedet! Hanem mert csak! Mert olyan vagy, amilyen! Annyira jó vagy! Köszönöm, amit most teszel velem. Ez az egész megmagyarázhatatlanul történik, teljesen logikátlan. Kint kell hagyni az ajtón kívül az agyamat. Nem is akarok mást, csak azt az Életet, ami és aki te vagy. Kérlek, vezess el engem oda! Engedem, hogy folytasd ezt az átalakítást bennem. Törj össze, ahányszor és ahogy csak kell! Bocsáss meg, amikor megkérdőjelezlek mindaz után, hogy annyiszor meggyőződhettem róla, hogy te csak jó tudsz lenni. Akarok mindent elengedni és tudni, hogy itt vagyok a király házában, ezért semmire nincs szükségem a múltamból és mindenről gondoskodsz a jövőmmel kapcsolatban.
Annyira lenyűgöző vagy! Kész vagyok! – szökkenek egyet a fagyott göröngyökön, de hamar fel is hagyok vele, mert csak úgy koppanok rajtuk.
Belül mekkora a forróság, miközben a jéghideg időben sétálunk egy erdőben! Lépkedünk zuzmón és mohán. Halkan reccsen a lábunk alatt a fagyott talaj. Habár tavasz van, az idő inkább télies, a szél pedig egyszerűen dermesztő. Még ott hevernek a földön a száraz levelek és ágak, a halálos tél lenyomatai. Én is didergek. A fák többsége még csupasz, ennek ellenére visszavonhatatlanul eljött a tavasz: már sarjad az új fű. Csak az időjárás valamiért még csökönyösen ragaszkodik az előző évszakhoz. Hozhattam volna a vastagabb kabátomat, de ki gondolta volna, hogy áprilisba így el tud romlani az idő?!
– Kérlek Csacsika, ne vond kétségbe, hogy eljött a tavasz, csak mert még egy kicsit hideg van. Nem mindig úgy történik ez, hogy napról-napra melegebb van és egyre jobban kinyílik a természet, ezt te is tapasztaltad már! Van amikor olyan, mintha visszájára fordulna néhány folyamat. Ez nem azt jelenti, hogy újra visszajön, ami véget ért, és hogy tél lesz a tél után. Nem! Szükségszerűen nem ez van a természet rendjébe írva. Bárki is megkérdőjelezné a tavaszt, csak mert öt napra újra hidegebb lett és jeges szél fúj? Hiszen ismered a természetet… Ilyen vagyok én is. Én alkottam. Belőlem származik. Elkerülhetetlen, hogy a telet a tavasz kövesse. Látod, már kinyíltak itt-ott a levelek, és áttört a száraz levelek között a friss fű? Hiába fagyos a levegő, egyértelmű, hogy vége az előző évszaknak. Néha lehet, hogy ugyanúgy fázol, de tudd: már egy új korszakban vagy! Ez megállíthatatlan. Emlékszel? Véget ért a tél. Eljött a tavasz, az éneklés ideje. Gerlék búgása hallatszik. Jöjj velem!
– Most még az eső is el kezdett esni! – húzom össze magam még kisebbre – Olyan hideg van. Bemegyek.
Ha akarod, beszélhetünk úgy, hogy mások is hallják. Szívesen mondanék építő dolgokat másoknak, ha van kedved hozzá. Persze az is jó, ha veled vagyok csak. Akarom megadni magam neked! Megengedem, hogy teljes megadásra kényszeríts. Bocs, hogy mindig ugyanazt hajtogatom, de tényleg ez minden vágyam veled.
– Kicsi Csacsi – állítasz meg egy pillanatra és derekam köré fonod a kezed. Még egy keveset szeretnél kint maradni velem. Egyre kevésbé érzem a hideget, ahogy magadhoz ölelsz. Ilyenkor semmi nem számít.
– Csak te vagy. Minden azért jó, azért működik, mert te vagy. Ez az egyetlen dolog, ami számít. Abszolút konstans, x=x. Jézus, nem akarok semmi más változót bevonni az egyenletbe!
Köszönöm, hogy nyitogatod a szárnyam. Kérlek, szakíts le minden leplet, ami a szemeim előtt van! Jézus, ha nem láthatok úgy, ahogy te látsz, akkor nem élhetek úgy, ahogy te élsz – sóhajtok fel vágyakozva.
– Ezt jól sejted – pillantasz rám elismerően. – Gyönyörűségem! Kelj fel kedvesem, jöjj velem! – nyújtod ki ismét a kezed. Lassan bandukolunk vissza a ház felé.
– Örülök, hogy együtt járhatunk. Élvezem minden percét a botorkálásunknak. Még azt is, amikor teljesen ki vagy bukva és megkérdőjelezed az egészet, azt is, hogy vagyok-e. Mindent birok benned. Úgy, ahogy vagy, gyönyörű vagy nekem! Nincs benned semmi hiba. Nincs veled semmi baj. Nincs benned olyan, amit ne szeretnék. Te vagy az én tökéletes társam. Ez már visszavonhatatlan.
Beszélhetek neked még egy kicsit a szerelmemről? – mered felvetni a kérdést, mikor már szinte otthon vagyunk. A sétánk vége felé általában jobban elengedem magam és megnyílok neked és ezt te is tudod. Maradok egy kicsit és hagyom, hogy szeress. Na, nem teljesen, de valamennyire.
Még szürkület előtt visszatérek a pajtához. Odahallik a kacarászás bentről. Gyula épp valami vicces sztorit mesélhet vagy épp Kareszért imádkoznak. Akarok is meg nem is visszatérni a barátok közé. Legfeljebb majd bevonulok a szobámba vacsi után… Benyitok. Meleg, fény és zsongás. Azt hiszem, csinálok egy teát…