fbpx

Kezdőlap

“Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.”  Habakukk 2/14

Könyv

A látomás

Határfeszegető történet egy család hétköznapjairól, melynek élete alaposan felbolydul a kis nyolcéves Rózi látomásai miatt. 
A szellemi dimenziók és a családi konfliktusok világai egy gyerek szemszögéből, mély megértésekkel fűszerezve Isten valódi természetéről. 
Nagy valószínűséggel borítja az eddigi istenképet, bármilyen közegből is jön az ember. 

A tartalomból

Nem ritkán fordul elő, hogy a gyerekek nyitottsága szokatlan történések lavináját indítja el. Mivel ők még nem váltak érzéketlenné a természetfeletti világra, olykor felborítják a felnőttek kényelmesen egysíkú életét.
    Rózi és szülei kiváló példái annak, hogy mivel is jár egy ilyen értékes ajándék használata. Frank, a tekintélyt parancsoló, vallásos nézetekkel terhelt apuka cseppet sem örül az átéléseknek, míg Helen, az érzékeny, magyar származású édesanya minden erejével próbálja elsimítani az egyre erősödő feszültséget. 
    A bonyodalom mögött azonban jóval több áll puszta vallásos rögeszménél. Antal pásztor, Dawn Ruling egyetlen gyülekezetének a lelkésze különös lehetőséget lát a gyermekben. Ám hamar rájön, hogy Rózi sokkal többet tud a kelleténél. Olyasmit is lát, amit korántsem lenne szabad: a lelkész szándéka mögött lakozó erőket.
     A láthatatlan világban az ellenség előre kigondolt stratégia szerint indít támadást a család ellen, hogy megállítsa a pásztor tervének lelepleződését. Azonban megfeledkezik egy egészen pici apróságról:
     Rózinak sok barátja van…

Halgass bele!

Könyvesboltok

Ha nem szeretnél kedvezményesen  rendelni tőlünk,
hanem inkább egy könyvesboltban keresnéd meg a regényünket,
arra is van lehetőséged, ugyanis több könyvesbolthálózat árusítja könyvünket országszerte.

Kiút

Az Örökkévaló mondja: „Én magam tanítalak, s megvilágítom az utat, amelyen járnod kell. Figyelemmel kísérlek, és tanácsollak, mit tegyél. Zsoltárok 32:8

Röviden a Kiút képzésről

A kiút sorozat egy kijelentés- és bizonysággyűjtemény,
amely segíthet neked a saját gyógyulási folyamatodban.
Ez egy online képzés az elmemegújításról, belső gyógyulásról az eddig megtett utam alapján.

Ez nem egy párlépéses program, csupán bátorítás és eszközök egy kiúton lévőtől más kiúton lévőknek vagy éppen kiútra lépőknek.

Hiszem, hogy ami nekem fordulópont volt a helyreállás folyamatában, az neked is az lesz.

Jó kiutat mindenkinek!

Képzés infók:

A teljes képzés megtalálható a Kiút lejátszási listában:
https://youtube.com/playlist?list=PLOYRZe9JcSUU0Rwrt6w-fwrWss3HdvwEG

Minden bizonyságot és visszajelzést, tapasztalatot szívesen fogadok tőletek erre az
e-mail címre, illetve rövid, egyszerű videó formájában is, amelyet erre a linkre tölthetsz fel: 

https://www.dropbox.com/request/H3oVcFYh3lDMa4kvhtO3

Már megjelent Kiút részek

Ezen az első szombaton a gyerekkori emlékekről és azok által létrehozott hazugságok elengedéséről van szó.

Egy játékon vezetlek végig, amely során elengedheted az életedet leginkább bekorlátozó hazugságot.

Ezen az első szombaton a gyerekkori emlékekről és azok által létrehozott hazugságok elengedéséről van szó. 

Ebben a gyakorlatban egy emlékbe térünk vissza és hagyjuk Jézusnak, hogy meggyógyítsa azokat.

Ezen a szombaton arról mesélek, hogy hogyan értem el az a mélypontomat az öngyilkos gondolatokkal és hogyan történt a szabadulás első lépése.

Ebben a gyakorlatban megkérdezzük Jézust, hogy mivel kötöttünk szövetséget és mi magunk törjük meg azokat.

Ezen a szombaton arról mesélek, hogy mi volt a következő lépés miután a szabadság útjára léptem: mély meggyőződés került belém arról, hogy meggyógyulok és ez már folyamatban is van.

Ebben a gyakorlatban meglátjuk magunkat teljesen helyreállt állapotunkban, átérezzük ennek a teljes örömét és szabadságát. Ez nincs is olyan távol. Itt és most van.

Ezen a szombaton arról mesélek, hogy hogyan indultam el a gyógyulás útján a megvallásokkal úgy, hogy újra és újra emlékeztettem magamat az igazságra. 

Ebben a gyakorlatban magunkra vonatkoztatjuk Isten igazságait és hagyjuk Szent Szellemnek, hogy kicserélje a gondolatainkban található hazugságokat igazságokra.

Ezen a hatodik szombaton arról lesz szó, hogy az Istennel való kapcsolat alakulása mekkora hatással tud lenni a mentális egészségre is.

Ebben a gyakorlatban meghallgatjuk Jézust, hogy mit gondol rólunk. Csak annyi a “feladat”, hogy fogadjuk az Ő szeretetét.

Ezen a hetedik szombaton arról van szó, hogy mennyire kulcsfontosságú kilépni a megszokott börtönünkből és tudatosan lépéseket tenni a szabadság felé.

A gyakorlatban megbeszéljük Jézussal, hogy mi az a következő lépés, amire most hív minket.

Ezen a nyolcadik szombaton arról van szó, hogy  a megnyílás mások és Isten előtt mennyire kritikus fontosságú abban, hogy a bennünk lévő hazugságok kicserélődjenek igazságra.

Ez a gyakorlat is arról szól, hogy hogyan merjünk felfedni a szégyenteljes dolgainkat is Isten előtt és merjünk rázúdítani bármit.

Ezen a kilencedik szombaton arról van szó, hogy a kegyelem és az evangélium megértése mennyit változtatott a mentális egészségemen, amikor újra kiégtem a szolgálatban.

Ebben a gyakorlatban Jézus arról beszél, hogy mi minden lett benned helyreállítva az Ő halálában és feltámadásában. Minden kis részed egészségét garantálja és szeretne erről meggyőzni téged is, többek között ezt a videót hallgatva.

Ezen a tizedik szombaton arról lesz szó, hogy a csend és az elvonulás mennyire gyorsította a gyógyulási folyamatomat.

A gyakorlat egy rövid rávezetés az elcsendesülés kipróbálására kezdő csend-gyakorlóknak. 🙂 

Ezen a tizenegyedik szombaton arról lesz szó, hogy mennyire másként tudunk élni, mint amilyennek eredetileg ki lettünk találva, és hogy hogyan lehet ezt észrevenni ezeket a gondolkodási sémákat.

A képzeletünket bevonva egy olyan gyakorlatot végzünk el, amelyben bepillantást nyerünk abba a személybe, aki eredetileg vagyunk.

Ezen a tizenkettedik szombaton arról lesz szó, hogy az istenképünk mennyire meghatározza azt a keretet, amin belül értelmezzük magunkat is. Minél jobbnak látjuk Istent, annál egészségesebben leszünk képesek gondolkodni.

Ebben a gyakorlatban egy kicsit lomtalanítunk az Istenről alkotott elképzeléseinkből.

Ezen a szombaton arról lesz szó, hogy a kontroll kiengedése mennyire elengedhetetlen az élet minden területén, de a belső gyógyulás sem kivétel ez alól.

Ebben a gyakorlatban egy kicsit hagyjuk az elménknek, hogy a végére jusson az irányítástól való függésnek. Egy kicsit sarokba szorítjuk, hogy kénytelen legyen felismerni a kontrollálás hiábavalóságát.

Ezen a szombaton arról lesz szó, hogy mit gondolok a belső gyógyulásról egyáltalán, mik a tapasztalataim Kiúttal kapcsolatban.

Ezen kívül adok egy-két új gyakorlat ötletet is: a most tudatának és a hálának gyakorlása.

Antidepresszáns igeversek

Összegyüjtöttem egy pár részt a Bibliából, amelyek sokat segítettek nekem a belső gyógyulásomban.
Többnyire az egyszerű fordításból vettem ki részeket, de van egy-egy rész más verzióból is. Elmélkedéshez, megvallásokhoz tökéletes. 🙂

Videók

TANÍTÁS ARCHÍVUM

2016 ősze óta folymatosan készültek ezek a tanítások , kijelentések, bizonyságok, amelyeket most témák szerint csoportosítottunk. Ha összes eddigi anyagot szeretnéd áttekinteni, akkor a Heaven on Earth youtube csatornájára ugorva érheted el.

Studiófelvételek

Az utóbbi időszakban volt lehetőségem szakember bevonásával is felvételeket készítenem. Itt találhatjátok azt a néhány kritikus fontosságú tanítást, amelyek kijelentései teljesen megváltoztatták az életemet.

Istenkép

Saját bőrömön tapasztaltam, hogy mekkora hatással van az ember életének minden területére az, amit amilyennek Isten természetét gondolja. Óriási fordulópontot jelentett számomra, amikor bemutatta nekem, hogy milyen is Ő valójában.

Intimitás Istennel

Az egész Menny a Földön azért indult el, hogy átadhassam mindazt, amit a Jézussal való kapcsolatról megértettem. Az élet egyetlen értelme a Szentháromság legbelső körében élni és osztozni örömükben.

Napi Megtapasztalás Napló

2019 őszén azt kérte tőlem Jézus, hogy napi szinten dokumentáljam mindazt, amit átélek vele 30 napon át. Elképesztő volt ráébredni arra, hogy mennyire jelen van és közel van pusztán amiatt, hogy naponta dokumentáltam. Azóta is néha felveszek egy-egy napom történését, átélését, megnyilvánulását. Egyrészt élvezem, ahogy  magunknak kimondom, hogy mi is történt velünk aznap Jézussal. Ezen túl  benned is hit ébred ezeket nézve hasonló megélésekre Jézussal. Mindemellett  tágítja a perspektívánkat arról, hogy mi minden lehetséges az Istennel való közösségben.

Kegyelem/evangélium

Ahogy  elkezdtem megtapasztalni Isten közelségét, úgy rajzolódott ki előttem egy teljesen más evangélium, mint amit azidáig hallottam. Egy teljesen befejezett, lezárt ténnyé vált a megváltás a feltételes, soktényezős üzenet helyett, A kegyelem teljesen feltétlen valósága teljesen felfordította mindazt, amit valaha feltételeztem Isten jóságáról. Ez az örömhír annyival örömtelibb, mint gondoltam, hogy az leírhatatlan. Azért ezekben a videókban teszek erre egy-egy próbát. 🙂

Életbizonyság sorozat

Ebben a sorozatban végig elmesélem az életem, minden bizonysággal és kihívással együtt az Istennel való kapcsolatom szemszögéből. Kizárólag azt mutatom be, hogy hogyan vezetett Szent Szellem a a jelenlét megértésében és gyakorlásában, milyen zsákutcákba sétáltam be és milyen fordulópontokat éltem meg Jézus megtapasztalásában.

Szellemi gyakorlatok

Mióta rendszeresen gyakorlom Isten jelenlétét, számos kreatív eszközre, játékra vezetett el Szent Szellem. Ezek nem varázserejű módszerek, csupán gyakorlatok arra, hogy hogyan trükközzük ki az elménket úgy, hogy félreálljon Isten jelenlétének útjából.

Kiút a depresszióból

21 éves koromig kisebb szünetekkel folyamatosan szenvedtem a depresszióval és egyéb mentális problémákkal. Isten kimentett ebből, teljesen helyreállított. Ennek a folyamatnak számos tanulsága, fordulópontja volt, rengeteg kijelentéssel és bizonysággal  tarkítva. Mindazt, amit ez idő alatt megértettem, szeretném átadni más hasonló problémával küzdőnek. Van kiút. 🙂

Látomások

Ebben a listában a kifejezetten látomás jellegű megtapasztalásokat mesélek el. Az évek alatt rengeteget változott az istenképem és a teológiám, más néven az a szűrőm, amin keresztül a látomásokat értelmezem. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mindegyik, még a régiek is, hordoznak valami különleges megértést Isten természetéről. Mindenekelőtt segítenek kiszélesíteni a látókörtés hitet ébreszteni arról, hogy mi minden lehetséges még. 🙂

Identitás/ki vagyok Krisztusban?

Egész életemben küszködtem azzal, hogy eléggé értékes vagyok-e. Ahhoz, hogy szeressenek, vagy egyáltalán hogy érdemes legyen életben maradjak. Nagyon sokat alakított ezen a téren Isten és emiatt egy jó pár hazugságot is ki kellet tisztítania a fejembe. Rengeteg gondolkodási séma bizonyult szemétnek és lett kicserélve olyan megértésekre, amelyekből egy néhányat átadok ezekben a videókban.

Királyság a Földön

Ide gyűjtöttem össze azokat a tanításokat, amelyek az Isten királyságának a földi megnyílvánulásairól szólnak: csodák, ajándékok, alapelvek. Minden olyan dolog, ami túlmutat az egyén személyes kapcsolatán az Úrral és arról szól, hogyan osszuk meg másokkal, mindazt, ami felbugyog belőlünk a jelenlét folyamatos megélése miatt. Röviden: hogy adjuk tovább, amit kaptunk, úgy hogy ne csináljunk több kárt sem magunkban sem másokban?

Életmód

Olyan videók vannak ide összegyűjtve, melyek a hétköznapi életet érintő kérdésekkel foglalkoznak: párválasztás, szentség, viselkedés, megbocsátás, mentális egészség stb. Ezekben a témákban sok kerülőutat megjártam és ezekre rá is világítok. Kaptam egy jópár nagyon személyes megértést ezeken a területen. Ezeket is néha rögzítem videókon. Első sorban azért, mert sok kérdést kapok ezekről a nézőimtől.  Tedd fel te is a kérdésedet, és nem kizárt, hogy videó formában megválaszolom. 🙂

Rólunk

Mi is ez a Menny a Földön?

A Menny a Földön felületei azért készültek, hogy megoszthassuk mindazt a kijelentést, átélést, bizonyságot és művészeti alkotást, amelyek kegyelemből kaptunk Istentől. Szeretnénk minél több embernek lehető legegyszerűbben bemutatni az Istennel való kapcsolat egyszerűségét és bensőségességét. Hiszünk abban, hogy az emberiség egyre inkább felismeri azt az egységét Istennel, amit Jézus megszerzett számára és egyre jobban megéli annak teljességét. Ebben szeretnénk inspirálni és segíteni mindazokat, akikhez eljutnak az általunk készített tartalmak. 

“Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.”  Habakukk 2/14